
Novemberben megtelt élettel Budajenő közösségi, művelődési háza. Útjára indítottuk rendszeres programjainkat, melyek listájában minden korosztály megtalálhatja a neki tetszőt. Sőt, több olyan programot is szervezünk, amelyek során generációk tölthetnek időt együtt.
BABA–MAMA KLUB (hétfőnként 10:00 – 12:00)
Fekete Csilla védőnő már megszokott programja kapott új helyszínt és eszközöket. Csilla mellett Horti Fruzsina gyógypedagógus is segíti a kisgyermekes szülőket játékokkal, mondókákkal, tanácsokkal és beszélgetéssel.
ÖNVÉDELMI OKTATÁS – BIHARI ZSOLTTAL (hétfőnként 17:15 – 18:15)
Az érdeklődők nemtől és kortól függetlenül, könnyen elsajátítható technikákkal tanulhatják megvédeni magukat egy biztonságos és barátságos légkörben, ahol az edzések intenzívek és sosem unalmasak. Megtanulhatják felismerni és elkerülni a problémás helyzeteket, illetve azt, hogy stresszhelyzetben is higgadtan cselekedjenek. Nemcsak fizikai, hanem mentális erőt is ad, ha tudjuk, hogyan reagáljunk váratlan helyzetekben.
BUDAJENŐI NYUGDÍJAS KLUB (keddenként 9:00 – 12:00)
Célunk egy szeretetteljes, támogató közösség létrehozása, ahol mindenki megtalálhatja a számára kedves elfoglaltságot. A klub életét színes programok, érdekes előadások, filmvetítések, kirándulások és izgalmas foglalkozások teszik változatossá. 11 órától Senior Örömtánc Tóth Krisztina Apollóniával, hiszen a mozgás öröme kortalan!
GERINCTORNA MÁRTIVAL (keddenként 17:00 és 18:00)
A gerinctorna segít a hát- és derékfájdalmak enyhítésében, javítja a testtartást és feltölt energiával. Az órák során a teljes hátizomzatot megmozgatjuk, de akár célzottan is dolgozhatunk a nyaki vagy deréktáji területekre.
Budajenői nyugdíjasoknak a tánc és a gerinctorna foglalkozáson való részvétel ingyenes, ennek költségeit Budajenő Község Önkormányzata állja.
BUDAJENŐI ALKOTÓMŰHELY (szerdánként 17:00 – 19:00)
A kézimunka több, mint hobbi: gyógyító jelenlét, ami összekapcsol generációkat, múltat és jelent. Különböző, változatos és izgalmas kézműves foglalkozásokkal készülünk, amik kicsik-nagyok számára élvezhetőek, mint például a gyöngyfűzés, festés, hajtogatás, nyomdázás, nemezelés. Itt kap helyet a 2009-ben alakult Budajenői Bökögetős Klub is, Kovács Margit vezetésével.
SZÜLŐ-GYEREK ZENÉS TORNA (csütörtökönként 17:00 – 18:00)
A szülő-gyerek torna olyan mozgásos foglalkozás Veres-Balázs Rita táncművés és sportoktató vezetésével, amely a gyermekek komplex mozgásfejlesztését, a szülő-gyerek kapcsolat erősítését szolgálja játékos keretek között, miközben a szülők is átmozgathatják magukat.
PINGPONG KLUB (csütörtökönként 18:00 – 20:00)
Amatőr pingpong klub, ahol a mozgás és a jókedv garantált. A részvételhez nincs szükség tapasztalatra csak lelkesedésre!
Már az első hét megmutatta, milyen nagyszerű, sokszínű közösség formálódik Budajenőn.
Szeretettel várunk mindenkit, hogy személyesen is megtapaszthassák, milyen élmény együtt lenni, alkotni, mozogni és nevetni!
Amennyiben kérdésük van, írjanak nekünk a szervezes@budajeno.hu e-mail címre!
További naprakész információkért kövessék a Hagyományőrzők Háza – Budajenő Facebook oldalt!
