Sport, kirándulás

Budajenői Községi Sportegyesület 

2093 Budajenő, Sport utca 11.
Honlap: https://www.budajenokse.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/BudajenoKSE 

A Budajenői Községi Sportegyesületet (Budajenő KSE) 1949-ben alapították és azóta kisebb megszakításokkal ugyan, de folyamatos lehetőséget biztosít Budajenő és a környék lakosai számára a labdarúgás terén.

Jelenleg a Budajenő KSE öt utánpótlás‑korosztállyal működik; ezekben a helyi és környékbeli gyerekek edzhetnek és versenyezhetnek. Emellett egy felnőtt csapat és egy öregfiúk is szerepel a klub színeiben. Az egyesület taglétszáma 172 fő, ebből több mint száz gyermek, ami jelzi, hogy a hangsúly az utánpótlás‑nevelésen és a közösségi sportoláson van.

A klub több mint hét évtizede ad sportolási lehetőséget Budajenő és környéke lakóinak. A helyi társadalmi összefogásnak köszönhetően építjük és fejlesztjük létesítményeinket, s mind a gyerekek, mind a felnőttek számára biztosítunk csapatsport‑élményt. A klub mottója a fair play és a közösség szolgálata – ez jelenti számunkra a jövőben is a siker alapját.

Budajenő Kempo Klub Sportegyesület

Edzésvezető(k): Németh István 5. dan
Vendégedző: Nagy „Csonttörő” János
Edzések helye: Általános Iskola Tornaterme, 2093 Budajenő, Fő u. 1.
Edzések ideje: hétfő-szerda 18:30 – 20:00, szombat 10:00 – 12:00
Hivatalos (postai) cím: 2093 Budajenő, Kossuth L. u. 36.
E-mail cím: bjkempo1@gmail.com 
Telefonszám: +36 20 339 9034
Weboldal: www.bjkempo.hu
Facebook: https://www.facebook.com/budajenokempo 

Fanatic Táncsport Egyesület

Facebook: https://www.facebook.com/fanatictse
Patona Borbála +36 70 283 3876
patonabori@gmail.com

A budajenői székhelyű táncgyesület számos kiváló, tapasztalt és elhivatott edzővel dolgozik együtt. Kiemelt figyelmet fordítanak az utánpótlás-nevelésre, hiszen filozófiájuk alapja, hogy a sport és a tánc elsősorban örömforrás, amely segít a gyerekeknek és fiataloknak egészséges életmódot kialakítani, magabiztosabbá válni és egy összetartó közösség részévé válni. A Fanatic TSE egy hely, ahol a szenvedély találkozik a kitartással, a tehetség pedig lehetőséget kap a kibontakozásra – mindezt egy támogató, inspiráló környezetben.

Edzéseink időpontja: hétfő és szerda 16:00-17:00
Helye: Budajenői Iskola tornaterme

Hevesi Anna Táncakadémia

Facebook: https://www.facebook.com/hevesiannatancakademia 

2025/26 Órarend 

Hétfő: 08:00-09:00 Női torna
Kedd: 08:00-09:00 Talaj Pilates 
Szerda: 08:00-09:00 Nyújtás 
Csütörtök:
08:30-09:30 Női torna 
16:30-17:30 Előkészítő gimnasztika 04-06 éves korosztály 
17:30-18:30 Színpadi tánc 07-14 éves korosztály
19:00-20:00 Talaj Pilates 
Péntek:
17:00-18:00 Színpadi tánc 07-09 éves korosztály 
18:00-19:00 Színpadi tánc 10-14 éves korosztály 

A Hevesi Anna Táncakadémia 2016 óta tart mozgásos foglalkozásokat gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Az óvodás korosztályt előkészítő gimnasztika(+balett alapok), az iskolás korosztályt színpadi és jazz tánc óráinkon várjuk sok szeretettel! Felnőtt vendégeink nyújtás, zenés torna, és Pilates óráink közül választhatnak.

Zumba Fitness Izával

Facebook: https://www.facebook.com/zumbasabor
Helyszín: Budajenői Általános Iskola tornaterme, (Fő u. 1-3)
Időpont: szerdánként 18:00

Ha szereted a zenét, ha feltöltődésre vágysz, ha szívesen táncolnál egy befogadó és elfogadó közösségben – itt a helyed! Nem kell tudni táncolni. Csak érezd jól magad, és engedd, hogy magával ragadjon a zumba lendülete!

Az órát Izabella Aznar-Martinez spanyol származású zumba oktató, életvezetési coach és közérzet-specialista tartja.

Iza 2011 óta tart zumba órákat, és szenvedélyesen hisz abban, hogy a tánc és a zene képes gyógyítani, feltölteni és összekötni az embereket. Spanyol gyökereinek köszönhetően a latin ritmusok igazán otthonosak számára – ezt az autentikus életörömöt és tüzet viszi be minden egyes zumba órájába. Nemcsak mozgásórát ad, hanem valódi élményt: ahol felszabadulás, önbizalom, közösség és vidámság kéz a kézben járnak.

Shurenkan Aikido Sportegyesület

Székhely: 2600 Vác, Zab u. 14.
Honlap: https://www.sas-aikido.hu/ 

A Shurenkan Aikido Sportegyesület (továbbiakban SAS) már több mint 20 éves gyakorlattal rendelkezik az Aikido oktatás terén. Oktatóink magas színvonalú felkészültségével, valamint az Aikido iránti elhivatottságuknak köszönhetően lehetőséget biztosítunk minden kedves érdeklődőnek megismerni az Aikido különleges világát.

A Shurenkan Aikido Sportegyesület budajenői helyszíne, a térség egyik első aikido dojo-ja 2015 novemberétől tartozik az Egyesület égisze alá. Kezdetben egy gyermek csoporttal indult, azóta további egy gyermek-, illetve egy felnőtt csoporttal bővülve várja lelkes gyakorolni vágyó tagjait széles vonzáskörzetből (Budajenő, Telki, Tök, Tinnye, Páty, Budakeszi, Zsámbék, Perbál).
Kezdetekben a Budajenői Általános Iskola tornatermében folytak a gyakorlások, de a csapat nagymértékű bővülése új helyszín keresését igényelte. 2017 szeptemberétől a Hagyományőrzők Háza ad otthon edzéseinknek, melynek köszönhetően szép környezetben, zavartalanul sajátíthatják el az aikidokák a budo, ezen belül is az aikido nevű japán harcművészet alapjait.

Az Aikido Budajenő Dojo fennállásától kezdve minden évben kizárólagos harcművészeti fellépőként képviselteti magát a térség legrangosabb sport eseményein, mint például Telki Sportnap, Budajenői Sportnap, stb.

Budajenői Dojo: https://www.sas-aikido.hu/aikido-budajeno-dojo 

Budavidék Zöldút Szövetség (BVZ)

Székhely: 2051 Biatorbagy, Baross G. u. 1
Honlap: https://budavidekzoldut.hu/ 

A Budavidék Zöldút kialakításának területe a Zsámbéki-medence, amely földrajzi kistájként a Békás-patak vízgyűjtőjéhez tartozó településeket foglalja magában: Biatorbágy, Budajenő, Herceghalom, Etyek, Páty, Perbál, Telki, Tinnye, Tök, Zsámbék. A kapcsolódó táji-természeti értékek miatt e tájhoz szervesen illeszkedik Budakeszi, Nagykovácsi és Mány területe, így ezt a 13 települést nevezhetjük együtt Budavidéknek.

A Budavidék Zöldút Szövetség tevékenységének elsődleges célja összefüggő hálózattá alakítani a Zsámbéki-medencében élők által kerékpározásra már részben használatba vett mezőgazdasági földutakat, murvás erdei utakat, patak menti ösvényeket, régi főutcákat. Az útvonalak kiválasztásánál fő szempont a a szép tájképi részletek, a természeti örökség értékeinek, a települések központjainak, a karakteres településképi értékek és kulturális örökségünk egyedi emlékeinek felfűzése. A zöldúthálózat különös jelentősége, hogy olyan kapcsolatot teremt a szomszédos települések között, amelyek a forgalmas közutaktól elválasztva kitűnő lehetőséget nyújtanak a közlekedési veszélyektől és ártalmaktól mentes környezetben az egészséges mozgást és pihenést keresők számára. Problémát jelent viszont az utak időszakos használhatósága a földutak változó minősége, a hosszú, fátlan útszakaszok, a szálló por, az útmenti hidak pusztuló, sok esetben balesetveszélyessé váló állapota, az útmenti hulladéklerakatok, valamint a mezőgazdasági nagygépek és a kerékpárosok, gyalogosok egy útvonalon való találkozása miatt.

A Budavidék Zöldút Szövetség programjában kiemelt cél az úthálózat lehetőségek szerinti folyamatos fejlesztése és megismertetése a helyi társadalommal. A hagyományossá vált nagyobb, közös tavaszi és a kisebb, településenként szervezett őszi túrák során a túravezetők bemutatják a feltáruló természeti és kulturális értékeket. A túrát követő rendezvényeknek mindig más település ad helyszínt, vállalva a házigazda szerepét és saját településének bemutatkozását is. A szövetség további célja a környezeti nevelésben való részvétel a helyi iskolákban, valamint a helyi termelők, szolgáltatók, vendéglátóhelyek bevonása a programba.

Tekintse meg bemutatkozó filmünket: https://www.youtube.com/watch?v=hf4adXOzRPg&t=382s 

Javasolt útvonalakról, szervezett programjainkról tájékozódjon honlapunkon!

Budakörnyéki Íjász Egyesület

Székhely: 2071 Páty, Kossuth u. 77.
Honlap: https://budakornyekiijaszok.hu/ 

Páty

Takáts Gyula – Egyesületi elnök
Telefon: +36 70 347 1047
E-mail: gyula.takats@gmail.com

Budajenő

Fellner Miklós
Telefon: +36 20 336 1847
E-mail: miklos.fellner@gmail.com

Zsámbék

Kari Zsolt
Telefon: +36 30 219 1118
E-mail: karizsolt0726@gmail.com

A Zsámbéki-medence területén a 2000-es évek elején településenként baráti tarsaságok alkottak íjász közösségeket. Egymásról keveset tudva élték hagyományőrző életüket a szerényen kialakított, kevéssé biztonságos, jogilag rendezetlen módon működtetett  „íjászpályákon”. Az anyagi támogatottság és kellő támogatói háttér hiányzott, mégis egyre több volt az érdeklődő. A fentiek okán medence szerte igény jelentkezett egy közös szervezeti forma kialakítására. Eljött az ideje egysületbe szerveződni.

A Budakörnyéki Íjász Egyesületet 2018-ban alapítottuk. A jellemző hiányosságok felszámolására a következő célokat fogalmaztuk meg.

  • Megszólítani fiatalokat, családokat és az íjászat iránt érdeklődő – pálya és felszerelés hiányában gyakorolni nem tudókat – hogy a lakóhelyükön természetes környezetben közösségi helyen, egy csöndes íjászpályán ismerkedhessenek meg a hagyományőrző íjászattal.
  • A pálya kialakításához a helyi önkormányzat biztosítson terület, a település íjászai és az érdeklődők kalákában alakítsák ki a pályát és építsék meg a kukoricagóréba rejtett ízléses vesszőfogót. A pálya mellett a korábbi korokhoz illő módon tűzrakó hely kínál majd teret további közösségi programokhoz.
  • A pálya használatát felügyelő tagtársunk ad útmutatást az íj szakszerű és biztonságos használatára, valamint mesél a fegyverhez fűződő történelmi eseményekről, áldozatvállalásról, emberségről, hősiességről.
  • A fiatalok a rájuk települt virtuális világ helyett egy élménydús valódi világgal találkozhatnak, mely közösségekben barátságok szövődnek. Eközben gyakorolhatják az új és egyre divatosabb íjászatot, vagy versenyzés közben sikerélményt gyűjthetnek. – ÉS EZ AZ A PONT AMIRE TAPASZTALATAINK ALAPJÁN A JÖVŐBEN FIGYELMET KÍVÁNUNK FORDÍTANI!

Logo2
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A sütik információit eltárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, illetve segíti a csapatunkat abban, hogy megértsük a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.