Pro Budajenő – egyesület a helyi értékek megőrzéséért

2002-ben Budajenőn különleges egyesület alapítottunk, amelynek célja Budajenő falusias, épített és emberi-közösségi értékeinek megóvása és fejlesztése annak érdekében, hogy ezen kistelepülés a jövőben is a Zsámbéki-medence egyik gyöngyszeme maradhasson. Célunk, hogy védjük kulturális örökségünket, életben tartsuk népművészetünket, megőrizzük hagyományainkat, támogassuk a közművelődést. Törekszünk arra, hogy összefogással, egymás iránti tisztelettel és az együttes fellépés erejével alakítsuk szűkebb és tágabb közösségünk életét. Példát kívánunk mutatni abban, hogyan lehet egymásra figyelve, egymást segítve közösséget teremteni.
Az elmúlt több mint húsz évben számos kulturális programot szerveztünk, amelyek célja a helyi hagyományok és értékek bemutatása és megőrzése mellett kitekintés volt a tágabb környezetünkre. Kiadtuk és három évig írtuk, szerkesztettük, terjesztettük a falu első nyomtatott újságát a Krónikát.
Majd egy évtizedig szerveztük a Regejáró Művészeti Klubot, melynek keretein belül számos fiatal hazai zenészt, együttest hívtunk meg a faluba. Különös örömmel tölt el, hogy megalakulásuktól nyomon követhettük a Misztrál zenei együttes fejlődését. Az együttes különlegessége, hogy verseket zenésítenek meg, így hidat képeznek a költészet és a zene között. Az évek során számos albumot adtak ki, és rengeteg koncertet tartottak, ahol a közönség mindig nagy lelkesedéssel fogadta őket. Az együttes munkássága nemcsak a zenei világban, hanem a kulturális életben is jelentős hatást gyakorolt. Legutóbb 2023-ban az augusztus 20-i ünnepen voltak vendégeink. Említést érdemel, hogy 2024-ben eddigi életművük elismeréseként a már meglévő számos díjuk mellé megkapták a Kossuth-díjat is.
Ezek a programok nemcsak a falu lakóinak, hanem a környező településeken élőknek is lehetőséget nyújtanak arra, hogy megismerjék és értékeljék a helyi kultúrát.
Egyesületünk különös figyelmet fordít a gyerekekre, és rendszeresen szervez kirándulásokat és egyéb programokat számukra, hogy megismertesse velük a természet szépségeit és a helyi értékeket. A negyedikes budajenői diákokat tizenéve az Önkormányzat támogatásával el tudjuk juttatni a komáromi Monostori Erődbe és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtokra. Tavaly fotópályázatot szerveztünk a helyi diákoknak, idén pedig megismertetjük velük a fotózás alapjait.
Hiszünk abban, hogy a közösség ereje az emberek egymásra való odafigyelésében és a szeretetteljes együttélésben rejlik s lehetőségeinkhez képest teszünk is érte. Tevékenységünkkel próbálunk reményt adni arra, hogy a helyi értékek megőrzése és a közösségi élet erősítése révén egy jobb és szeretetteljesebb világot hozhatunk létre.
Bozzai Attila
Pro Budajenő Egyesület
