INDUL a Budajenő Zöldítése Program

Az I. ütemben 2025. április 5-én (szombaton) 100 darab facsemetét ültetünk. A fa típusainak – kislevelű hárs és mezei juhar – kiválasztásában és az ültetés helyének meghatározásában Olasz Mátyás okleveles tájépítész mérnök van segítségünkre.

2025. március 29-én (szombaton) 15:00 órától az Erdőkerülő utca, Domb utca, illetve a Fürt utca és a Lugas utca lakóinak részvételével helyszíni bejárást tartunk, melyről az érintett lakókat levélben értesítjük. A felmérést a rendelkezésünkre álló e-közmű térkép alapján végezzük.

Terveink szerint az érintett utcákban kb. 80 db fát ültetünk el.

Feltétlenül számítunk segítségükre, hogy közösen szépíthessük környezetünket, lakóhelyünket!

A maradék fákat pedig faluszerte pótlásokra fogjuk ebben az ütemben felhasználni.

Március 26-án Csibi Lajos és kollégái a Jeine Udvarház, valamint a templom előtti lépcsők környéken újították meg a növényzetet. A szegélyek mentén új babérmeggy bokrokat telepítettek. Még hátravan a nagy lépcső alján lévő bokor cseréje, valamint a bokrok közé mulcsot szórunk, hogy jobban biztosítsuk a föld nedvesség-megtartását.

A Jeine udvarház előtt kivágtunk egy elszáradt, balesetveszélyes fát, melyet pótolni fogunk.

A növényzetet a Budajenői Önkormányzatnak kedvezményesen biztosította Lajos, aki az ültetési munkákat ingyenesen végezte a falu részére.

Hálásan köszönjük a helyi lakosok hozzájárulását Budajenő fejlődéséhez!

Logo2
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A sütik információit eltárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, illetve segíti a csapatunkat abban, hogy megértsük a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.