
Gaildorf, más néven Schenkenstadt városa, Németország Baden-Württemberg tartományában található, mintegy 50 kilométerre Stuttgarttól. A városhoz tartozó Unterrot, Eutendorf és Ottendorf településekkel együtt több mint 12 000 lakost számlál. Festői környezetben, a Limpurgi-hegység lábánál fekszik, számos erdei kirándulóút és bicikliút szeli át. Legfőbb nevezetessége, amely a város címereiben is megjelenik, a Schenken grófok 14. századi, Altes Schloss nevű kastélya.
Az együttműködés létrejötte
Budajenő története szorosan összefonódik a magyarországi sváb betelepítéssel. Magyarországon a török idők után elnéptelenedett vidéken a XVIII. században szervezett betelepítés indította el az új életet.
Németországból, a Fekete Erdő vidékéről szász és frank telepesek érkeztek a Dunán keresztül. Az úgynevezett „Ulmer Schachtel”, azaz Skatulyának nevezett hajóikat megérkezésük után szétszedték, és ezekből építették fel első faházaikat. Ezt a hagyományt idézi fel, a Magtár melletti tó partján álló fa hajószobor és a mellette lévő kis ház.
A sváb betelepedők szinte a semmiből építették fel otthonukat, amely a századok során szeretett hazává vált. Az itt születettek szívében máig élénken él a honvágy, és nosztalgiával őrzik a múlt emlékeit. Budajenő az 1900-as évek elejére több mint ezer fős, 97%-ban német ajkú településsé fejlődött.

A második világháború után a magyarországi svábok kitelepítése 1946 januárjában kezdődött, a kollektív bűnösség elve alapján. A kitelepítések során a svábok tulajdonában lévő vagyont elkobozták. A budajenői svábok sem kerülhették el sorsukat. 1946. április 5-én egyetlen bőrönddel a kezükben, marhavagonokba zsúfolva indultak útnak anélkül, hogy tudták volna, hová kerülnek majd. Végül a németországi Gaildorfba érkeztek. A városban és környékén telepedtek le, érkezésük váratlan, helyzetük bizonytalan volt, de sok év után, új otthonra találtak ezen a vidéken.
Az újrakezdés nehézségei ellenére a kitelepített családok kötődése Budajenőhöz máig élénk maradt. Amint a politikai helyzet engedte, rendszeresen visszalátogattak szülőfalujukba, és folyamatosan tartották a kapcsolatot itthon maradt rokonaikkal, barátaikkal.
Egy ilyen látogatás során a budajenői sváb származású Wéber család tagja, Füredi Róbertné (Wéber Mária) bemutatta Budajenő tűzoltóparancsnokát, Rudolf Schlögl (Rudi) gaildorfi tűzoltóparancsnoknak. 1990-91-ben a gaildorfi tűzoltók egy Volkswagen T1-es tűzoltóautót adományoztak Budajenőnek, amely jelenleg a Zsámbéki Tűzoltó Múzeumban tekinthető meg. Ez a gesztus elindította a két tűzoltóság, majd a fúvószenekarok, önkormányzatok és a lakosok közötti szorosabb, tartalmasabb kapcsolatot. A kölcsönös látogatások, falunapokon, nemzetiségi találkozókon való részvétel, kulturális csoportok fellépései, közös kirándulások és bálok mind-mind erősítették a két település baráti kapcsolatát.
A gaildorfi tűzoltók további adományokkal támogatták a budajenői tűzoltószertár megújítását, folyamatosan felszereléseket küldtek, sőt újabb tűzoltóautó is érkezett Budajenőre. A találkozások egyre gyakoribbá váltak, végül – elsősorban a gaildorfi sváb származású családok ösztönzésére – a testvértelepülési kapcsolat létrejöttéhez vezetett.
A két település sokéves együttműködése alatt, delegációk látogatásával és diákok rendszeres cseréjével, valamint a budajenöi és gaildorfi fesztiválokon való fellépéssel tartják fenn baráti kapcsolataikat. Ilyen például a budajenői Falunap, Borünnep, valamint a gaildorfi Lóvásár, Tutajfesztivál és egyéb rendezvények.
Ez a kapcsolat 2025-ben 30 éves jubileumát ünnepli, amely már a kezdetektől a kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuló partnerkapcsolat.

A szerződés értelmében Gaildorf és Budajenő lakosai törekszenek egymás minél jobb megismerésére, a települések között fennálló barátság mélyítésére, valamint kölcsönös együttműködésre a kultúra, hagyományőrzés, oktatás, sport, művészetek és a civil egyesületek terén.
A kulturális csoportok keretén belül a gaildorfi Stadtkapelle fúvószenekar és a budajenői Ringlein sváb tánccsoport, rendszeresen részt vesznek egymás rendezvényein.
Budajenő mély hálával tartozik azoknak, akik az elmúlt évtizedekben támogatták a települést és hozzájárultak a testvértelepülési kapcsolatok elmélyítéséhez. Köszönet mindazoknak, akik munkájukkal és elhivatottságukkal maradandót alkottak. Őket tiszteli meg Budajenő Község Önkormányzata„Budajenő díszpolgára” címmel.
Gerhard Schick
Budajenő óriási hálával tartozik Gerhard Schick úrnak az éveken át nyújtott támogatásaiért, amelyet a település számos műemlék épületeinek (többek között a Szent Péter-Pál templom, Magtár, Öregtemplom) felújítására fordíthatott, valamint ő kezdeményezte és támogatta a diákcsere program megvalósulását is. Budajenő község képviselő-testülete 2007. évben Budajenő díszpolgára címet adományozta számára, kifejezve ezzel támogatói tevékenysége iránti megbecsülését. Érdemeit növeli, hogy nincs budajenői kötődése, felajánlását baráti gesztusból tette, a Gaildorfban élő volt budajenőiek iránt érzett tiszteletéből.
Lechner Rudolf
Budajenő község Képviselő-testülete 2003-ban a testvértelepülési kapcsolatok létrejöttének, fenntartásának érdekében végzett tevékenységéért Budajenő díszpolgára címet adományozta számára.
Paxián János
A gaildorfi városi fúvószenekar („Stadtkapelle”) karmestere sokat fáradozott a testvértelepülési kapcsolatok létrejöttéért. Budajenő község Képviselő-testülete 2009-ben a Budajenő díszpolgára címet adományozta a testvértelepülési kapcsolatok érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.
Lack Mihály
A kitelepített budajenőiek legidősebb gaildorfi lakosa szintén a gaildorf városi fúvószenekar („Stadtkapelle”) oszlopos tagja volt. Paxián Jánossal karöltve rengeteget tett a testvérkapcsolatok létrejöttéért és fennmaradásáért. Mai napig szenvedélyes hazaszeretettől emlékszik vissza a budajenői boldog gyermekéveire. Hazájáról, „Jeinéről” számos gyönyörű verset írt és hagyott ránk. Budajenő község Képviselő-testülete 2008-ban Budajenő díszpolgára címet adományozta a testvértelepülési kapcsolatok érdekében végzett munkájáért.
Günther Kubin
Gaildorf város egykori alpolgármestere a magyarországi testvérkapcsolat ápolásával és fenntartásával megbízott személy. Mai napig is töretlen lelkesedéssel és hathatós segítséggel támogatja a két település között, számos területen megvalósuló együttműködést. Budajenő község Képviselő-testülete 2019-ben a testvértelepülési kapcsolatok fenntartása és élénkítése érdekében végzett munkájáért Budajenő díszpolgára kitüntetésben részesítette.
Gaildorf honlapja: https://www.gaildorf.de/
