Budajenői Óvodáért Alapítvány

Az alapítvány története

Az óvodai alapítvány mai formájának története 2022 nyarára nyúlik vissza, amikor a Szülők Óvodai Szervezetének elnökségét átvettem. Akkor szembesültem azzal a megoldandó feladattal, hogy a szülők által létrehozott óvodai alapítványt, benne a szülők összegyűjtött pénzével, a bíróság felszámolás alá vette adminisztratív kötelezettségek elmulasztása okán. 

Budai István akkori polgármester minden követ megmozgatott, bevonta az Önkormányzat ügyvédjét is, hogy ne vesszen oda ez a pénz.  Az Önkormányzat támogatásával, Kuli László alpolgármester és Vezérné dr. Hevesi Tünde (akkor még szülői minőségében) közreműködésével létrejött egy új alapítvány, melynek működéséhez és az adminisztrációhoz az Önkormányzat biztosítja a hátteret. Ezáltal kiküszöböltük azt, hogy az óvoda természetes rövid ciklusa (az a jellemzően 3-4 év, amíg a gyerekek oda járnak), és ezáltal a szülők közötti viszonylag gyors fluktuáció ne okozhasson zavart az alapítvány működésében. 

Vezérné dr. Hevesi Tünde kurátori ideje alatt  a jogi végzettségét az ügy szolgálatába állította, hogy az újonnan létrejött, a mai napon is működő alapítványt elismerje a bíróság jogutódként és megkapja a felszámolás alatt lévő alapítvány pénzét. Az önkormányzati választások után Polgármester Asszony lemondott a tisztségéről, így 2024. október 1-től én lettem az alapítvány kurátora. Ennek az évnek a végén sikerrel zárult a pénzek átvezetése, így a Budajenői Óvodáért Alapítvány  2.218.900,- forinttal kezdhette meg a valódi működését.

Az alapítvány célja

Az alapítvány célja az óvodai működéssel összhangban a Budajenői Óvodába járó gyermekek nevelésének elősegítése:

  • tárgyi környezet és eszközök fejlesztésével
  • a gyermekek szabadidős tevékenységének támogatásával
  • az óvodai környezet fejlesztésével
  • az Óvoda nevelési programjának támogatásával

Mit is jelent ez a hétköznapokban? A kurátor és a felügyelőbizottság, melyben az óvodai személyzet is képviselteti magát, az óvoda vezetőjével közösen dolgozza ki az éves programját és együtt tervezzük meg a költségvetést. Az Önkormányzat, mint fenntartó biztosítja az alapvető működéshez szükséges eszközöket, ezt egészíti ki az Alapítvány és a Szülők Óvodai Szervezetének tevékenysége. Így tudunk olyan eszközöket, programokat biztosítani, amik túlmutatnak a fenntartó kötelezettségein és gyermekek jólétét, tanulását és szórakozását segítik elő. 

2025-ben az Alapítvány megszerezte közhasznú státuszát, így a 2026-os évtől fogadni tudja az SZJA 1% felajánlásokat is, ami által biztosítottá vált a szervezet likviditása.

Egyéni felajánlásokat is tudunk fogadni, az utalásba kérjük feltüntetni, hogy “Támogatás” vagy “Adomány”!

Budajenői Óvodáért Alapítvány

2093 Budajenő, Fő utca 1-3.

budajenoi.ovodaert.alapitvany@gmail.com

Adószám 19377171-1-13

OTP 11742348-21462061

Götz Janka
kurátor

Logo2
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A sütik információit eltárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, illetve segíti a csapatunkat abban, hogy megértsük a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.