Bognárné Kovács Katalin, képviselő

1974 óta élek Budajenőn. Általános iskolai tanulmányaim befejezése után, postaforgalmi szakközépiskolában érettségiztem, majd a Magyar Postánál helyezkedtem el küldeményfelvevőkén, ezután Budapesten ill. Budajenőn postavezetőként, majd a pátyi posta főpénztárosaként dolgoztam. 35 év „postáskodás” után úgy döntöttem, hogy munkahelyet változtatok, szerettem volna kipróbálni magam más munkahelyen is. Mindig vonzott a gyerekekkel való foglalkozás, így elvégeztem az óvodai dajka képző tanfolyamot és pedagógiai asszisztens, valamint a családsegítői képzést. A tanfolyamok befejezése után a telki Zöldmanó Óvodában helyezkedtem el, ahol csodálatos éveket töltöttem. 2025 szeptemberében élve a lehetőséggel kértem nyugdíjazásomat, szerettem volna több időt fordítani a családomra, és a német nemzetiség életében nagyobb részt vállalni

 A nagyszüleim és szüleim révén kötődöm a német nemzetiséghez. Fontosnak tartom a sváb kultúra ápolását, a szellemi és tárgyi emlékek felkutatását, ápolását, az épített örökség megőrzését. Feladatomnak tekintem a sváb hagyományok ápolását, fennmaradásának elősegítését. Ezért is örültem amikor másodszorra ért az a megtiszteltetés, hogy a nemzetiségi önkormányzat tagja lehetek.  Az idei évtől a budajenői hagyományőrző dalkör tagja lettem, nagyon szívesen veszek részt abban a csodálatos munkában amit a kultúránk ápolásáért tesznek. Családom a munkám során mindenben támogat, fontosnak találják azokat az értékeket amelyek szerint élünk. Hagyományaink megjelennek minden napjainkban, ünnepeinkben. Gyermekeim a budajenői Ringlein tánccsoportban 22 évig táncoltak.          

Logo2
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A sütik információit eltárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, illetve segíti a csapatunkat abban, hogy megértsük a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.